Bemer 3000

A BEMER 3000 terápia működése
A BEMER elv Prof. Dr. Wolf A. Kafka professzor nevéhez kötődik. Lényege, hogy az eddig ismert, matematikailag egyszerűen leírható mágnesmező-jelalakokkal szemben, a speciálisan erre a célra kifejlesztett BEMER-jelalakot alkalmazza, mely világszerte szabadalommal védett.
A BEMER-jelalak igazolhatóan lényegesen több frekvencia-komponenest tartalmaz, mint az eddig ismert jelalakok. Ennek köszönhető a nagyon jó terápiás eredmény, rövid terápiás idő a Földünk mágneses mezejével közel megegyező nagyságú mágneses mező mellett.
Ezért nem ellenjavallt a készülék alkalmazása pl. fémbeültetés esetén.

A mágneses indukció nagysága még az intenzív applikátor esetében sem haladja meg az Európa Parlament által folyamatos tartózkodásra megállapított 100 µT egészségügyi határértéket.

bemer jel
Nemzetközi szabadalom alatt álló BEMER impulzus

A matracon a maximális mágneses indukció 35 µT, összehasonlításul a földmágnesség Budapesten kb. 47-48 µT, mely az időszámítás óta kb. a felére csökkent. A BEMER jelalaknak köszönhetően a kedvező terápiás hatást egy olyan nagyságú mágneses indukcióval érjük el, melyet a természet is létrehozott Földünkön, biztosítva ezzel az élet kialakulásának és fennmaradásának egyik feltételét.

BEMER 3000 alkalmazása
Felhasználásával a legkülönbözőbb felhasználási területeken lehet eredményt elérni önállóan, illetve kiegészítő terápiaként:

  • Vérkeringési és vérellátási zavarok
  • Diabetes szövődményei
  • Mozgásszervi betegségek
  • Reuma
  • Fájdalomcsillapítás
  • Anyagcserezavar
  • Sebgyógyítás
  • Sportteljesítmény
  • Stressz csökkentés
  • Egyes májbetegségek
  • Fülzúgás
  • Szédülés


A BEMER 3000 terápia hatásai
A BEMER kezelés során néhány percen belül aktivizálódnak a test saját folyamatai, ez pedig végső soron a szervezet valamennyi funkciójának javulásához és harmonizálásához vezet. Ennek hatására javul a vérellátás, különösen a hajszálerekben, aktivizálódik az anyagcsere, serkentődik a sejtmegújulás, emelkedik a sejtek energiaszintje, megnő az oxigénellátottság, javulnak a véráramlás tulajdonságai (csökken a vérrögösödés hajlama), ellazul az izomzat. Ezeket az eredményeket számos nemzetközi tudományos vizsgálat igazolja.

A BEMER kezelést nem csak a humán, hanem az állatgyógyászatban is nagy sikerrel alkalmazzák.

A BEMER kezelés az alábbi esetben nem alkalmazható:
Abszolút ellenjavallat ez idáig nem ismert. A szervátültetésekkel kapcsolatban még nincs tapasztalat, ebben az esetben nem alkalmazható a BEMER kezelés.


bemer 3000 sonotherapia sonotherapia